A program résztvevői nem csak egy vállalkozói képzésen vehetnek részt, hanem maximum 3 millió forint vissza nem térítendő támogatásra is pályázhatnak.

A Vállalkozz Magyarország program kiváló lehetőség azoknak a felvételizőknek, akik nem nyertek felvételt a választott intézménybe. Most biztosan csalódott vagy, azonban számodra sincs veszve minden! Úgy is felfogható, hogy most nyertél egy évet, s ez alatt az idő alatt akár saját vállalkozásodat is beindíthatod!

A legfontosabb, hogy ne keseredjenek el, hiszen számos egyéb lehetőség áll rendelkezésükre. Ezek közül kiemelkedik a Vállalkozz Magyarország! Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása az Észak-Alföld régióban program, mely a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. (SZPI), az Enterprise Hungary Nonprofit Kft. (EH) és az Ifjúsági Vállalkozásélénkítő Egyesület (IVE) konzorciumában valósul meg. A program a régióban élő, 25 év alatti pályakezdő fiatalok számára nyújt segítséget, hogy elindítsák saját vállalkozásukat. Ez remek lehetőség a felvételt nem nyert hallgatók számára is, hiszen nemcsak szakmai képzésben részesülnek és gyakorlati tudásra tesznek szert, hanem anyagi támogatást is kapnak a vállalkozás indításhoz.” – mondta Kovács Zsolt, az Enterprise Hungary operatív vezetője.

Hogyan működik?

A Vállalkozz Magyarország! Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása program során a fiatalok első lépésként üzleti képzésben részesülnek, amely lehetővé teszi, hogy minden szükséges tudást elsajátítsanak saját vállalkozásuk elindításához és működtetéséhez. Az üzleti képzés végeztével a résztvevők a megszerzett tudás és az elérhető segédanyagok felhasználásával, a vállalkozási ötletük megfogalmazásától eljutnak az üzleti terv elkészítésének fázisáig. Ebben szakmailag felkészült és tapasztalattal rendelkező szakemberek, képzők és mentorok biztosítanak folyamatos tanácsadást és útmutatást, majd indulásuk első évében is segítik az újdonsült vállalkozásokat. Azok a résztvevők, akik a képzésből kikerülve, jóváhagyott üzleti tervvel rendelkeznek és megalapították saját vállalkozásukat, valamint a folytatáshoz is kellően motiváltak, a Széchenyi 2020 keretében az Európai Szociális Alap támogatása révén minimum 2, maximum 3 millió forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak újdonsült vállalkozásuk induló költségeinek fedezésére.

Ne habozz, állj a saját lábadra!

A programnak köszönhetően már számos fiatal tette meg az első lépést jövőjének megalapozásához, köztük Buzás Zsófia, a Sophie by Chance alapítója. Zsófi minőségi bőrből, egyedi táskákat tervez megrendelői számára, emellett minden szezonban megálmodik egy új kollekciót is, amiben igyekszik megmutatni saját stílusát.

„A program véleményem szerint egy szuper kezdeményezés. Nagyon sok fiatalnak nyújt lehetőséget arra, hogy merjen próbálkozni saját vállalkozás indításával. Sajnos sok szülőnek nem áll módjában segíteni gyermeke vállalkozását, de így nekik is lehetőségük nyílik rá, hogy megpróbálják kamatoztatni ötleteiket egy vállalkozásban.”

Jelentkezni a www.vallalkozzmagyarorszag.hu oldalon lehet. További információk szintén a honlapon, illetve személyesen a Széchenyi Programiroda munkatársainál érhetőek el.